A féltékenység lelki okai gyakran mélyebben húzódnak, mint maga az aktuális helyzet. Bár a felszínen úgy tűnhet, hogy a féltékenységet kizárólag a másik ember viselkedése váltja ki, sok esetben belső sérülések, korábbi tapasztalatok és bizonytalanságok is erősen hozzájárulnak ahhoz, hogy valaki ilyen intenzíven reagáljon.

A féltékenység mögött gyakran az a félelem áll, hogy az ember elveszíti a másikat, kevésnek bizonyul, lecserélhetővé válik, vagy nem elég fontos a kapcsolatban. Ezek az érzések sokszor nem az adott pillanatban keletkeznek, hanem régebbi élményekből aktiválódnak.
Egy korábbi megcsalás, elutasítás, kiszámíthatatlan szeretetélmény vagy bizonytalan kötődés könnyen olyan belső alapot teremthet, amelyben a kapcsolat legkisebb megingása is erős veszélyként jelenik meg.

A féltékenység lelki okai gyakran ezekhez a témákhoz kapcsolódnak:
– alacsony önértékelés,
– elhagyatástól való félelem,
– veszteségtől való félelem,
– korábbi hűtlenségi tapasztalatok,
– bizonytalan vagy dezorganizált kötődés,
– és a bizalom sérülése.

Sok esetben a féltékenység nem arról szól, hogy a másik mit tesz, hanem arról, mit jelentene nekünk, ha elveszítenénk őt. Ilyenkor nemcsak a kapcsolatot féltjük, hanem saját önértékünk, biztonságunk vagy belső egyensúlyunk egy részét is.
Emiatt a féltékenység gyakran összekapcsolódik a kapcsolatfüggő működéssel vagy az érzelmi függőség mintájával is, ahol a belső stabilitás túlzottan a másik jelenlétéhez kötődik.

A féltékenység lelki okai szorosan összefügghetnek a bizalom kérdésével is. Ha valaki belül azt tanulta meg, hogy a közelség bizonytalan, a szeretet feltételes vagy a kapcsolat bármikor megszakadhat, akkor könnyebben aktiválódik benne a gyanakvás és a fokozott készenlét.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a féltékenység ne lenne valós érzelmi élmény. Inkább azt mutatja, hogy az érzés sokszor egyszerre szól a jelenről és a múltról.

A pszichológia szerint a változás ott kezdődik, amikor a féltékenységet nemcsak kontrollálni akarjuk, hanem meg is próbáljuk megérteni. Ha láthatóvá válik, milyen belső félelmet, hiányt vagy sérülést hordoz, akkor már nemcsak reakcióként, hanem önismereti jelzésként is lehet rá tekinteni.
Innen vezet tovább az út a féltékenység kezelése felé, amely nem pusztán viselkedésszabályozás, hanem mélyebb belső stabilizálás is.

A kérdés sokszor így jelenik meg:
Tényleg a másik embertől félek ennyire – vagy attól, amit elveszítenék magamból, ha ő eltávolodna?